Fogszabályozás felnőtteknek

A fogszabályozás felnőttkorban is lehetséges, mi több, pácienseink jelentős része felnőtt és egyre többen keresik fel rendelésünket közülük.

Fogszabályozás felnőtteknek
Fogszabályozás felnőtteknek

Sokszor a gyermeküket fogszabályozásra kísérő szülők is kedvet kapnak a kezeléshez, máskor, a kezelésen már átesett felnőttek hozzák el gyermekeiket.
Igen népszerű a fogszabályozás a fiatal felnőttek körében, akik gyermekként féltek még eljönni, vagy szüleik elmulasztottak gondoskodni szép és egészséges fogsorukról.
Találkoztunk olyan páciensekkel is, akiknél gyermekkorban elkezdődött ugyan a kezelés, majd valamiért abbamaradt.

Bár a felnőtt és gyermek fogszabályozás alapvetően hasonló, akad néhány markáns különbség köztük.
Alapvető eltérés az, hogy a felnőttek növekedése – így állcsont növekedése is – már befejeződött. A felnőtteket már érinthetik különféle fogágy-betegségek (íny-és csontveszteség) is. Ezen kívül hiányozhatnak fogaik vagy erősen kopottak, kezeltek lehetnek.
Sokszor el sem készíthető megfelelő fogpótlás előzetes fogszabályozás nélkül, de a fogszabályozás jelentősen javíthat a végső eredményen, esetleg a fogpótlást teljesen kiválthatja a fogszabályozás.

Néhány előkészítő fogászati kezelésre szükség lehet fogszabályozása előtt, de felnőtt korban is nyugodtan vágjon bele!

%d blogger ezt szereti: